Talán nem is gondolunk a fado mellett portugál singer & songwriterre, még ha a melankólia kicsengése lelkileg akár rokoníthat egészen különböző karakterű zenéket is; April Marmara második albumára eljutott arra a szintre, hogy már nem is kell senkihez és semmihez hasonlítgatni, saját karakterének dalokba foglalt megtestesülései talán még a mindent félresöprő és zárójelbe tevő dömpingben is maradandóak lehetnek - gondolom ezt egyébként abból, hogy felütésként egész nap a lemezét hallgattam. Lírikus a megközelítés, az ének és a zongora mellett sok egyéb hangszer is szerephez jut ugyan, de minden kizárólag a dalok belvilágát szövögeti, itt semmi sem tolakodó és hivalkodó, de nem is várható el ilyesmi egy olyan produkciótól, ami főleg a természet szemlélésével és az idő múlásával foglalkozik…