"Lehetetlen az igazságot elmondani, őszintének lenni. Ez az én verzióm az igazságról. A szándékaim jók, de ez bizonyosan nem a teljes igazság." - mondta egy KEXP-interjúban az izlandi énekesnő. Harding negyedik albuma és előbbi kijelentése kapcsán jutott eszembe, hogy ha azt az bizonyos áhított teljességet nem is kapjuk meg az új számok által, azért ez a lemez meglehetősen kerek. Noha valószínűleg nem lesz rajta olyan 4 milliós nézettségű single, mint a The Barrell (két hónap után 200-300 ezernél járnak a mostani videók), s eleinte olyanokat is olvastam, hogy mintha porszem került volna az eddig makulátlanul működő gépezetbe; idővel viszont sokkal többen megjegyezték, hogy nagyon is "rájuk nőtt" Harding elnyűtt szvettere. (Lásd a Fever klipjében.)
A fentiekhez hasonló megéléseimmel mindkét tábort megértem, s bő tucatnyi meghallgatás után kerek perec kijelentem a majdnem teljes igazságot: Harding még mindig a folkos weird-pop egyik királynője.

Apró érdekesség, hogy a pár napja megjelent animációs klipben már másodszor tűnik fel homázsként Neil Young neve (A Feverben Scrabble betűkből, emitt fonálból megformázva). Királynő a királyról: "Ha kivagyok, mindig őt hallgatom. Így kéne megszólalni a dolgoknak. Már abban az értelemben, hogy a zenéje mennyire összezavar kivehetetlen szándékait és titkait illetően."
Na tessék, ha Young zenéje kifürkészhetetlen, akkor mit mondjon egy mezei alattvaló a számtalanszor talányosnak ható, szimbolikától hemzsegő Harding-sorokra?