Nem érzem tisztemnek, hogy bő lére eresztve mutassam be az indie szcéna olyan sztárzenekarát, mint a Big Thief, biográfiájuk könnyen elérhető. De ha már Jaimie Branch kapcsán előjött, hogy mi a punk manapság, akkor muszáj idecitálnom egy másik kedvenc 'punkhölgyet', a fent nevezett kvartett énekes-gitárosát, Adrianne Lenkert. És nem azért, mert fogatlan, szakadt trikós, vagy éppen patakban-mosdós nomád, nem. Még attól sem lesz punk, hogy megveszekedetten, ordítva zúz bandájával, mint az egyik alábbi stúdiófelvételen (kontrasztként lásd rögtön az első törékeny-folkos-sírós zenekari koncertrészletét), a tetkói hidegen hagynak, meleg volta meg végképp. De ebből a szempontból a sok "érdekes" körítés is önmagában érdektelen, például hogy szólóban tolja a prérin (vonaglós-táncikálós klipjét ugyanitt forgatta), erdőközepi kajibában stúdiózik, lepukkant lakókocsiban zenél. Szóval mindez akár lehet tök mindegy, punk's not dead. Talán mert Lenker szíve nem alkuszik.
Lenker gitáros társa, Buck Meek is komázza a lakókocsikat:
Négy szám jött ki eddig a készülő új Big Thief-lemezről, ez a favorit: