A brooklyni négyes (Travis Johnson - ének/multiinstrumentalista, Jess Rees - gitár/ének/billentyűk, Bri DiGioia - basszusgitár/vokál, és Steven Levine - dob) második lemezével mindazokat a zeneiségeket, hangzásokat, formákat (a trip hoptól a dream popon és noise-rockon át a pszichedelikus, filmszerű ambientig) és dallamíveket, amikben elsősorban érdekelt, képes volt valamiféle élő egységbe önteni, de hogy ehhez honnan vették az öntőmintát, meg nem mondhatom. Már csak azért sem, mert annyi, de annyi kópia, leláncolt bészériás unalom közben és után jöttek ők, és életre hívtak valamit, ami ott bújik a sorok közt, időnként a felszínre úszik, néha el is röppen, és bár átéli a zenészekkel megesett tragédiákat, fájdalmasan igéző csillanásokkal siklik tova velük vagy nélkülük, majd együtt mosolyog mégis mindnyájunkkal, aztán vissza-visszatér körönként, én pedig az újabb meghallgatásokkal csak egyre bizonytalanabb leszek, hogy ki is ő. Túl egyszerűek lennének a kézenfekvő válaszok, hogy a zene lelke, az album lénye, a közös megélések manifesztációja, de talán nem is számít, elég vele együtt álmodni az élet dolgairól és kész.

Hogy mekkora része volt mindebben a Psychic TV-s Jeff Berner producernek, nem tudhatom, de hallhatóan oda-vissza jó lóra tettek. A zenekar Bandcamp oldalán olvasni: „A Spirit in the Room végül is a modern világgal kapcsolatos mélységes aggodalmukat tükrözi, miközben egyszerre mutatja meg mérhetetlen hálájukat, és - akár hiszitek, akár nem – örömüket. Ahogy Rees fogalmazza: Az egyik pillanatban feneketlenül nyíró, kaotikus zaj, a következőben pedig egy édes dallam. Néha egyszerre".